27. Balszerencse

Los Angeles, úton a Róka Bázis felé

2018. június 15.

A négy férfi árnyékként osont a csillagtalan ég alatt. A metsző hideg ellenére sokszor a földön kúsztak A pocsolyák még nem fagytak be – talán valami oldószer keveredett az esővízbe ezért ruházatuk átnedvesedett. A havazás egy percre sem szűnt meg, de a látótávolság száz méter maradt. Timothy feszülten baktatott Nigel mögött, s miközben minden figyelmét a környezet vizsgálatának szentelte, agyában kósza gondolatokat szült a hóesés.

A gerillák többnyire gyűlölték a havat. Igaz, sokszor jó szolgálatot tett, hiszen eltakarta a hőnyomokat, de magát az anyagot nem szerették. Már a hó sem az igazi, mondogatták az öregek, és ebben lehetett valami. A nukleáris tél nem hófehér pelyheket hozott, hanem szürke, radioaktív, hihetetlenül hideg csapadékot.

Timothy McAndrews elégedetten szemlélte a kavargó, piszkosszürke fergeteget. Ő nem érzett semmiféle nosztalgiát, egyrészt, mert ősei földjén nem volt hó, tehát számára közömbös volt, másrészt még tetszett is neki a látvány. Kiskorából még fel tudta idézni a fehér hó emlékét, így ő látta a különbséget, és neki most jobban tetszett. Ennek egészen egyszerű magyarázata volt. A szürke szín közelebb állt az általa oly nagyon kedvelt feketéhez, és végre nem csak a fehéreké volt a hó. Így sokkal igazságosabbnak érezte a dolgot, és ebből is egyértelműen le tudta vezetni a fekete felsőbbrendűség bizonyítékait.

Ilyesmi gondolatok jártak a fejében, miközben átvergődött két összepréselődött autó között.

Úgy tűnt, a Fejvadász nem vette észre Őket, mert nem mutatott aktivitást. Már nagyjából az út felénél járhattak, amikor a házak közül felbukkant egy kiborg-járőr. O'Conell lapulást intett, és ezt mindenki továbbította is az őt követőnek. A gép nem törődött semmivel, vélhetően határozott cél felé tartott. Aztán hirtelen megtorpant, és ez nem sok jót jelentett. Ráadásul a Fejvadászban is dübörögni kezdett a bivalyerős motor…

A gerillák nem értették, hogy mi történt.

Az első plazmacsomagok a hátuk mögül érkeztek. A kiborg-járőr párja onnan közelített, és az ő szenzorjai elől még a törmelékdombok vonulata sem takarta a humánokat. Nem hibázta el a célját, csupán nem volt elég pontos. Nigel fél karja egy szemvillanás alatt vált semmivé. A plazma leégette a seb széleit, de a túl nagy keresztmetszet miatt a csonk vérzett. Nigel a melegen kívül nem érzett semmit, és akkor sem rémült halálra, amikor meglátta kezének maradványát. Egyelőre örült, hogy él, és rögtön segíteni akart a társainak, de szédült, és erőtlennek érezte magát. Lerogyott egy szikla tövébe, és igyekezett összeszedni minden erejét. A kiborg tűz alatt tartotta a Nigelt rejtő betonkupacot, és csaknem bevégezte a feladatát, amikor egyszerre két irányból is megsorozták.

Mielőtt a golyók becsapódtak volna, a kiborg visszaszámolta támadói helyzetét és rangsorolta a veszélyességüket, de cselekvésre nem maradt idő, ugyanis a központi processzor megszűnt létezni.

Martin és O'Conell hamar egymásra találtak, Nigel mellett is ott termett Timothy, s miközben a Fejvadász eszeveszetten bömböltette szörnyűséges motorjait, a két csapat felkészült a harcra. Először a másik T-700-ast kellett elkapniuk, hiszen a Fejvadász úgyis kemény dió lesz, és nem volt tanácsos úgy harcba kezdeni, hogy bármikor érkezhet egy halálosan pontos találat valahonnan oldalról. O'Conell és Martin vonta magára a T-700-as figyelmét, aminek eredményeként nem igazán adódott megfelelő lövőhelyzet. Timothy első lövései csak a kar hidraulikáját érték, jelentősebb kárt nem okoztak, de sikerült magára terelni a gép figyelmét. Azonban a Fejvadász még nagyobb veszélyt jelentett.

A gépszörny csikorogva indult meg Timothy felé, miközben Martin és O'Conell kibiztosítottak egy-egy gránátot. A dobások nem bizonyultak elég pontosnak, mindenesetre a kiborg-járőrt sikerült kizökkenteni az egyensúlyából. A zárótűz egy pillanatra oldalra csúszott, és már nem nyílt lehetőség a korrigálásra. O'Conell gondoskodott róla, hogy a T-700-as ne jelentsen többé veszélyt.

Martin, eltávolodott O'Conelltől, s egy biztonságosnak tűnő helyen foglalta el új pozícióját, majd csendben várakozott.

Timothy tehetetlen dühvel szemlélte a mozgásba lendülő kiborgtankot. Tisztában volt azzal, hogy menekülnie kell. De a társát hogyan hagyhatná itt? Nigel csak félig-meddig volt öntudatánál, de annyi ereje még volt, hogy kiabáljon:

– Menj! Tim, az istenért, menekülj! Majd én feltartom!

Timothy McAndrews komoly dilemmába került. Jól tudta, hogy nem lenne képes Nigelt elvonszolni úgy, hogy a Fejvadász el ne kapja őket, viszont legjobb barátjáról volt szó. A kiborg ontani kezdte magából az ólmot, ami hathatós segítséget nyújtotta döntésben.

– Visszajövök érted! – próbálta Timothy túlharsogni a hangzavart, és a következő pillanatban eltűnt egy közeli árokban.

A Fejvadász tetején elhelyezett rakétaindító állvány végén lángcsóva jelent meg, majd fehér füstöt húzva maga után elindult a bal oldali rakéta. Nem Timothy volta cél.

O'Conell hitetlenkedve nézett maga elé, tudta, hogy a gép rendelkezik ilyen fegyverrel is, de olyanról még nem hallott, hogy magányos célpontok ellen is használná. Belső ösztönei azonban most sem hagyták cserben. Tudta, csak tizedmásodpercei vannak hátra a becsapódásig, ezért nem mérte fel a helyzetét, hanem teljes erejéből, vakon ugrott.

Egy közeli betontömb mögötti mélyedésben ért földet, arccal lefelé. Arca pocsolyavízbe merült, ráadásul a víz elkezdett beszivárogni a ruhája alá… aztán elöntötte a forróság. A rakéta pontosan az előbbi fedezékébe csapódott, és bár két betonfal is volt közötte és az explózió magja között, mégis súlyos sérüléseket szenvedett. A lökéshullám teljesen elsöpörte az első betontömböt, és lerombolta a másodikat is. Érezte, hogy kőzúzalék borítja be a hátát, aztán a légnyomás elsöpri a követ róla. A beton sokat felfogott a hőből, de O'Conell háta még így is csúnyán megégett.

Timothy, Nigel és Martin a Fejvadász tombolását bámulták Biztosak voltak benne, hogy a vezetőjük meghalt, és hamarosan ők is hasonló sorsra jutnak. Timothy kétségbeesetten kuporgott egy kidőlt villanyoszlop és egy felborult kamion takarásában; a folyamatosan érkező golyózápor kezdett egyre inkább veszélyessé válni számára.

Nigel továbbra is feküdt, ráadásul egy gellert kapott lövedék a combjába fúródott. Emellett betonfedezéke folyamatosan amortizálódott a becsapódó golyók hatására.

Martin teljes biztonságban lapult rejtekhelyén, úgy tűnt, a Fejvadász nem vette észre. Nem tudta, hogy O'Conell miért intette várakozásra, de úgy gondolta, hogy a férfi halálával már nyugodtan beszállhat az ütközetbe.

Elővette gránátjait, kibiztosította az elsőt, és teljes erőből a gép felé hajította. Nagy koppanás jelezte a találatot. A gránát oldalról nekicsapódott a kiborg törzsének, majd felülről a lánctalpra esett és felrobbant.

A Fejvadász kijelzőjén hibaüzenetek villantak fel; a gép elvesztette az irányítást a jobboldali lánctalpa felett. Az egyik vezeték lángra lobbant, s ez zárlatot okozott, aminek következtében a hajtómű kikapcsolt. A Fejvadász két lehetőség közül választhatott: nem csinál semmit, és körbe fog forogni, vagy leállítja a baloldali lánctalpat is, de akkor megáll.

Martin szinte felordított örömében, ahogy meglátta a gépből kicsapó szikrákat, és gyorsan eldobott még egy gránátot. A bomba a gép tetején landolt, és a rakéta közelében robbant fel, de semmi kárt nem okozott benne.

Timothy és Nigel időlegesen fellélegezhettek. A Fejvadász beszüntette az ellenük irányuló tevékenységét, és mindkét gépágyúval Martint kezdte lőni.

A néger férfinak fogalma sem volt róla, hányan lehetnek még életben a csapatából, de abban biztos volt, hogy ha a Fejvadászt rövid időn belül nem iktatják ki, akkor egyikük se hagyja el élve a kereszteződést. Jól tudta, hogy a hatalmas gép ellen egyetlen esély kínálkozik, egyetlen védtelen pont, ahol sebezhető.

Az energia-elosztó.

Nagyon jól tudta, hogy hol van, pontosan tudta, hová kell lőnie, és tisztában volt vele, hogy mennyit. Nem ez lett volna az első Fejvadász, amit kilőtt. Csakhogy nem látott rá a célfelületre. Nem sok kellett volna, alig néhány fok elfordulás, és hazavágta volna a monstrumot. Kitámasztotta az M-16-ost, és reménykedve szemlélte az irányzékon át a szögletet, ami elzárta a kilátást.

Hirtelen lövéseket hallott. A golyók ugyan lepattantak a páncélzatról, de az utánuk érkező gránátok már nagyobb kárt tettek. A dobó alighanem az előbb megrongált lánctalpra célzott, mert az újabb robbantással sikerült teljesen tönkretennie azt. Timothy sejtette, hogy Nigel volt az, és a következő másodpercben pedig már meg is pillantotta. A kis fehér ember valami emberfeletti erőnek köszönhetően feltápászkodott, és fedezékét hátrahagyva vánszorogni kezdett, miközben vadul tüzelt a gépre.

Timothy először nem értette, hogy miért csinálja, aztán rájött. Ahogy a gép Nigelt követve kicsit elfordult, az energiaközpont kikerült a takarásból. Ugyan a Fejvadász csak a bal oldali gépfegyvereket használta Nigel ellen, de ez is elég volt ahhoz, hogy apró húscafatokra robbantsa a vakmerő gerilla testét.

A néger arca rángatózni kezdett a dühtől, miközben végignézte, hogy a társa a földre hanyatlik. Sok társát vesztette már el, de nem tudta megszokni az érzést Nigel pedig különösen közel állt hozzá.

Belenézett az M-16 irányzékába, keze egy pillanatra sem remegett. Kéjes elégtételt érzett, amint látta, ahogy a rövid sorozat felszaggatja az energiaközpont vékony páncélját…

Újra megnyomta a ravaszt.

A Fejvadászban már az első találatok is javíthatatlan károkat okozott, a második golyóhármas pedig valósággal kivégezte a titániumszörnyet. A félelmetes szerkezet teljesen mozdulatlanná dermedt Timothy felegyenesedett, majd mielőtt elindult volna társai felé, még egy utolsó pillantást vetett a veszélytelen fémtestre.

Határtalan dühöt érzett.

Gyűlölködve a földre köpött, aztán Nigel szétszaggatott teste felé elindult. A lövések deréktájékon érték a szerencsétlent, és valósággal kettévágták. A néger lehajolt hozzá, magához vette a fegyverét, lőszerét és gránátjait, valamint kivette a nyakából a kabala-nyakláncát. Egy röpke pillanatig mozdulatlanul nézte a tetemet, majd továbbment.

Ebben a háborúban nincs megállás. Soha, senkiért.

O'Conell búvóhelyének nyoma sem maradt, a robbanás teljesen elpusztította. Timothy akárhogy nézett is, nem látta barátja testét, bár a rakéta aligha hagyott belőle valamit. Lemondóan indult Martin felé, amikor pár méterrel arrébb valami mozdult az árnyékok között megbúvó pocsolyában.

– Te vagy az? – nyúlt a fegyveréért.

– Miért, kit vártál? – válaszolta erőtlenül O'Conell.

Timothy megkönnyebbülten sóhajtott.

– Mi van veled?

– Egy kicsit leégett a hátam… – O'Conell megpróbált feltápászkodni, de visszazuhant.

– Várj! – Timothy közelebb lépett, és segített társának felállni. Az eddigi szavak alapján nem gondolta volna, hogy a sérülések ilyen komolyak. Még az ő sokat látott szemei sem tudták azonnal feldolgozni a látványt, amit a szerencsétlenül járt férfi háta kínált nekik.

– Nagyon csúnya? – O'Conell figyelmét nem kerülte el társa arcán a fintor.

– Még annál is csúnyább – Ismerte el Timothy, szinte szűrve a szavakat összeszorított fogai közül. – Hogy bírsz így egyáltalán megmozdulni?

O'Conell tétován megtett pár lépést. Megpróbált rendesen járni, de rögtön összecsuklott a fájdalomtól. Nem engedte, hogy felsegítsék, újra próbálta, mozdulatlan felsőtesttel.

– Azt hiszem, így tudok… Adhatnál valami fájdalomcsillapítót, mert így a következő saroknál alsóneműt kell majd cserélnem!

Timothy belekotort a zsebébe, és habozás nélkül átadta a nála található összes tablettát.

– Nem kell mind – rázta meg a fejét O'Conell, miközben mohón elrágott két pirulát – Neked is szükséged lehet rá.

– Tedd csak el, nekem kutya bajom, látod a feke… – igyekezett úgy elharapni a mondat végét, mintha nem is akarta volna folytatni. Most nincs itt az ideje az efféléknek.

– Rajtunk kívül ki van még?

– Nem tudom. Talán a haverod, Marcus.

– Martinnak hívják. Ezek szerint Nigel…

– …megmentette az életünket – fejezte magyarázkodás helyett Timothy.

O'Conell arcán sötét árnyék suhant át. Megint elvesztette egy bajtársát. A hátából szétsugározódó fájdalom elnyomta feltörő érzelmeit. Becsukta a szemét, és összeszorította a fogait. Az égett felület megrendítő erősségű és intenzitású elektromos jelek sokaságával árasztotta el az agyát, embertelen kínokat okozva ezzel a férfinak.

Timothy tanácstalanul nézte, ahogy társa lassan összecsuklik, és eltorzult arccal a földre borul.

– Mi történt, haver? – toporgott idegesen körülötte.

O'Conell remegő kézzel magába tuszkolt még két fájdalomcsillapítót. Hosszú perceken keresztül nem történt semmi. Timothy fel-alá sétált tehetetlenségében, majd előkotort a hátizsákjából egy megviselt rongyot, belemártotta a jéghideg vízbe, és hirtelen a sebesült hátára dobta.

A másik férfi felüvöltött a fájdalomtól, ahogy a jeges ruha tüzesen égő testéhez ért. Háta ívben megfeszült, ha lehet, ezzel még nagyobb fájdalmat okozva, majd sokkos állapotban elterült a földön.

Timothy idegesen pillantott körül. Valahol azt hallotta, hogy az égett sebnek jót tesz a hideg, és a múltkor neki valóban jót tett, amikor megsütötte az ujját.

Ezeknek a fehéreknek semmi sem jó.

Megpróbálta óvatosan levenni a borogatást, mikor zajt hallott a háta mögül. Azonnal a vállához kapta a fegyvert, és közben megpördült a sarkán, így egyenesen a halálsápadt Martin szemei közé bámult.

Amint felfogta, hogy nem ellenséggel van dolga, leeresztette a rohamkarabélyt, és szó nélkül visszafordult O'Conellhez. Martin közelebb lépett.

– Mi történt veletek? Anyám, Jackson?!

– Rohadtul megégett a háta. Szinte csontig.

– Meghalt? – Martin lemondóan nézte a testet.

– Még nem.

– És a társad? Jól láttam, hogy a Fejvadász…

– Jól láttad – bólintott Timothy komoran.

– Sajnálom.

– Ugyan mit? – Timothy nagyon ingerült volt. – Ha ti ketten – mutatott O'Conellre aztán Martinra – nem találjátok ki ezt az egész szarságot, akkor még mindig élne!

– Sajnálom – próbálkozott újra Martin.

– Cseszd meg!

Látszott rajta, hogy nem szíveli Martint, ezért az idősebb férfi nem erőltette a beszélgetést, hanem lehajolt a földön fekvő, még mindig öntudatlan férfihoz. Biztos volt benne, hogy ha nem mennek tovább, meg fog halni. Ha túléli az utat, talán lesz még valami esélye arra, hogy a bázison felépül. Martin a markába fogott egy kicsit a dermesztően hideg folyadékból, és azt O'Conell arcára locsolta. A férfi ösztönösen félrerántotta a fejét, és kinyitotta a szemét. Értetlenül bámult társaim.

– Martin? Timothy? Nigel hol van? Mi történt?

– Nigel meghalt, már mondtam – mordult fel Timothy, aki nem a társaira, hanem az események ilyetén alakulására volt igazából dühös. – Mi van, az agyad is megégett?

– Tényleg megégtem? – lepődött meg O'Conell. – Azt hittem, csak egy rossz álom volt.

De elég volt egyet mozdulnia, hogy rájöjjön, a valóságot őrzi emlékezete.

– A Fejvadász?

– Kilőttem.

O'Conell megfontoltan bólintott, kerülve a fájdalmat.

– Tovább kell mennünk – mondta aztán.

– A hátaddal mi van? – érdeklődött Timothy.

– Mondjuk rá… Teljesen elzsibbadt, szinte nem is érzem. A gyógyszer hatott, bár a gondolataim kicsit zavarosak.

O'Conell lassan feltápászkodott, de a társai nélkül alighanem a földön marad. Martin és Timothy óvatosan a karja alá nyúltak, s közös erővel talpra állították. Így már nem tűnt reménytelennek az út folytatása.

– Ki fogom bírni – ígérte O'Conell.

A csapat újra felkerekedett, hogy folytassák útjukat a Róka Bázis biztonsággal kecsegtető falai felé. Timothy lett a vezetőjük, mivel ő volt az egyetlen teljes értékű ember. Martin zárta a sort, középen pedig O'Conell bandukolt, kezében a Martintól kapott MP-5-össel. Először fájlalta, hogy el kell cserélnie az M-16-osát, de gyorsan belátta, hogy a kevesebb súly hozzásegítheti a túléléshez.

Lüktető sebekkel és remegő gyomorral indultak tovább az egyik, számátvesztett sugárúton, hogy megtegyék a bázisig hátralévő, mintegy két kilométeres utat. Tudták jól, a Róka Bázis az egyetlen túlélési esélyük, és bármin képesek lesznek átgázolni azért, hogy végre elérjék az áhított menedéket. Ott végre megpihenhetnek.

Ha tudták volna az igazságot, akkor valószínűleg egy kollektív öngyilkosságon kezdik tömi a fejüket, bár a Róka Bázis felé haladás is közelített ehhez…